Az alábbiakban összefoglaljuk, mik a terveink Klárival, melyik része pontosan milyen felújításokat
igényel.
Hidak, fékek, kormánymű | 800.000 Ft
Ez az egyik legfontosabb, legszükségesebb része a felújításnak. A jármű stabilitása,
kormányozhatósága, és persze fékereje múlik ezeken a tételeken. A hidakat szétszedjük, a
bennük lévő differenciálműveket felújítjuk, a szükséges elemeit cseréljük (kúp-, tányér- és
bolygókerekek, illetve csapágyak). A dobfékek betétjeit, munkahengereit, rugóit cseréljük. A
sérült, esetlegesen korrodált fékcsöveket szintén cseréljük. A kormányműben a szokásos
kopó alkatrészeket cseréljük, például a gömbfejeket, kormányösszekötőket. Laprugóit
kovácsoltatjuk.
4 új gumi | 200.000 Ft
Ez a tétel szintén a legfontosabb dolgok közé tartozik. Akinek van autója, az tudja, hogy a
jármű valójában 4 tenyérnyi felületen érintkezik a talajjal, ott kell átadnia mind a
gyorsításhoz, mind a lassításhoz (ez utóbbi fontosabb) szükséges erőt. Ez az állítás a mi
Klárinknál kiegészül azzal is, hogy a cserkésztáborok, portyák messze, az erdő közepén
szoktak megvalósulni, ahova bizony földes, saras, dagonyás utak vezetnek. Klárinak viszont
nem szabad, hogy ez akadály legyen, hiszen a cserkésztáborokban minden nap szükség van
áruszállításra.
Sebesség- és terepváltó | 150.000 Ft
A sebességváltó minden autóban megtalálható, javítása, karbantartása időnként szükséges.
Klári terepjáró mivoltából fakad, hogy rendelkezik egy terepváltóval is, ami a hajtáslánc
következő eleme a sebváltó után. Segítségével kapcsolhatunk a hátsó, illetve mindkét
tengelyre hajtást. Másik funkciója, hogy egy osztómű segítségével megfelezi a leadott
fordulatot, emellett megduplázza (pontosabban 1,94 szerezi) a nyomatékot. Kifejezetten
hasznos, mondhatni nélkülözhetetlen funkció egy terepjáróban. Felépítése nem égbekiáltóan
bonyolult, de a kopó alkatrészeket, csapágyakat, szimeringeket valószínűleg cserélnünk kell
majd.
Homokszórás | 50.000 Ft
Ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a lakatosmunkát, a manuálisan nehezen hozzáférhető helyeket
le fogjuk homokszóratni, szabaddá téve a fém felületeket. A kasztni többi részéről kézi erővel
szedjük le a régi festéket, szorgos cserkészeink hőpisztolyokkal, spaklikkal napokig
kapargatják majd Klári kasztniját.
Lakatos munka | 400.000 Ft
Klári az idők során összeszedett némi felületi sérülést az acél karosszériáján, sajnos evvel
együtt jár az is, hogy ezeken a területeken megindult a korrózió. Ezeket az eleimeit javítja
majd ki egy lakatos.
Fényezés előkészítés | 50.000 Ft
A homokszórt, régi festékétől mentes kasztnit rozsdaátalakítóval fogjuk kezelni, ami
passziválja majd a fémet, és egy remek felületet biztosít a festéshez. Az apró horpadásokat,
illetve a lakatos munkából hátramaradt hegesztési varratokat gittel (kittel) simítjuk el.
Fényezés | 300.000 Ft
Kláriról, ahogy írtuk feljebb, miután eltávolítottuk a régi, megkopott festékét, újrafestjük. Ez
nem csupán esztétikailag fontos, a festék védi meg a fém karosszériát az oxigéntől, ezáltal a
korróziótól. Egy megfelelően elvégzett újrafestés, fényezés, még sok évig megóvná a
rozsdásodástól.
Alváz homokszórás | 50.000 Ft
Idős járművek alváza igen kényes pont tud lenni, különösen, ha rozsdafoltokat kezdünk el
látni rajta, ne adj isten átlátni egy-egy pontján, ahol amúgy nem kellene. Klári alváza
szerencsére jó állapotban van, kis mértékbe korrodált, viszont ha már szét fogjuk szedni az
egész autót, homokszórjuk, majd alvázvédővel kezeljük, ezt is annak érdekében, hogy még
évekig megóvjuk.
Motorépítés | 400.000 Ft
Minden motor életében elkövetkezik az az alkalom, amikor felújításra szorul. Általánosságban
ez csak egy vezérléscserét foglal magában, kedvezőtlen esetben meg is kell bontani a motort,
mérni, vizsgálni, és aztán derül ki, hogy kell-e síkolni, gyűrűzni, szelepfészket becsiszolni,
netán fúrni a blokkot, és akkor már úgy dugattyú, csapszeg, stb... Aki futott már bele ilyen
helyzetbe, az tudja, hogy milyen költségekkel jár. Kláriban egy négyhengeres, nyolcszelepes,
karburátoros, 2,4 literes szívó benzinmotor kelepel, több mint 30 éve. Ahogy Klári minden
részét, a motorját is szeretnénk olyan állapotba hozni, ami még egy 10-15 évig bőven
kiszolgálná a csapat igényeit. Motorját felújíttatjuk, karburátorát beállíttatjuk, kuplungját
cseréljük, aztán már csak nafta kell neki és vígan fogja bírni a következő évek nyüstölését.
Villamosmunka | 100.000 Ft
Habár az ilyen régi járművek a fényszórókon és a rádión kívül (Kláriban még utóbbi sincs),
nem sok elektromos alkatrészt tartalmaznak, mégis számolnunk kell ezzel a munkával.
Szükséges lesz újrahúzni Klári minden vezetékét, illetve gyújtását, generátorát felújítani.
Üzemanyag-tank | 100.000 Ft
Klárinak -típusából adódóan- acél üzemanyag tartálya volt, ez az évek során rozsdásodott,
meg is sérült, ezért egy ideiglenes megoldással kellet helyettesítenünk az elmúlt pár évben.
Szeretnénk egy tartós, biztonságos, és kellő méretű üzemanyag tankot alá tenni, de a gyári
acél helyett mi alumíniumból gyártatnánk le, így evvel évekig, évtizedekig nem lesz gondunk.
Egyéb alkatrészek | 200.000 Ft
Az eddigiekben csak a nagyobb tételeket soroltuk fel, de szükségünk lesz a felújítás során
egyéb kisebb alkatrészekre.
Műszaki, átírtatás, biztosítás | 200.000 Ft
A felújítás végeztével műszaki vizsgára visszük Klárit, majd biztosítást kötünk rá. Jelenleg Klári
nincs még cserkészcsapatunk nevén, az átíratást szeretnék elvégezni, hiszen nemrég alakult
meg alapítványunk, ami hivatalosan is tulajdonába tudja venni Klárit.
Sum: 3.000.000 Ft
Ennyi pénzre lenne szükségünk, hogy Klárit visszahozzuk egy olyan állapotba, ami még
néhány szempontból jobb is lesz, mint a gyári, és egy 10-15 évig biztosan, de terveink szerint
még évtizedekig szolgálni tudja cserkészcsapatunkat, és csak apróbb karbantartásokat igényel
majd.